Történetünk

Azon az estén nem igazán akartam bemenni a városba. Ködös, szeles novemberi idő volt, már korán besötétedett. Ráadásul az eső is elkezdett esni. Csak otthon akartam pocolni a kanapén, a puha meleg takaró alatt, és Netflixet nézni. De persze az én drága barátnőim nagyon zsizsegtek a messenger csoportban :) Addig-addig unszoltak, hogy menjek velük én is a városba beülni, hogy végül beadtam a derekamat.

Emlékszem még a villamoson is kicsit morgolódtam magamban, hogy miért kellett most engem otthonról kirángatni, olyan jól elvoltam. Ez egészen addig tartott amíg az egyik megállónál fel nem szállt a nagybetűs Ő. Ott abban a pillanatban, tényleg azt éreztem, amit csak könyvekben olvas az ember, hogy belém csapott a villám..

Aztán azon kezdtem stresszelni, hogy én meg ki sem sminkeltem magamat.. Mielőtt nagyon belelovaltam volna magam, már le is szállt. Előtte még rám nézett, és elmosolyodott. Biztos voltam benne, hogy azért mert úgy nézek ki mint valami madárijesztő..

Aztán már bent a városban elmeséltem a csajoknak, hogy mi történt velem, ők meg azon kezdtek el poénkodni, hogy ne aggódjak biztosan hamarosan belép az ajtón. Aztán lassacskán elcsitult a téma, másról kezdtünk beszélgetni, az idő gyorsan elszaladt, lassan azon gondolkoztam, hogy elindulok hazafelé.. Ekkor valaki megkocogtatta a vállamat. Ő volt az. Illendően bemutatkozott, és megkérdezte, hogy esetleg meghívhatna-e egy fröccsre (utólag ezen jót szoktunk nevetni, hogy november közepén hideg fröccsöt ittunk).

Ahogy mondani szokták.. a többi meg már történelem..